Captain Swan

Cathy és Beatrix szerepjátéka

Emma: 
- Állj! - szólt ránk Mulan, amint a menedékhely felé mentünk. Mind megtorpantunk. - Eddig mindig állítottunk őrszemet. - az őrhely felé pillantottam, és láttam, hogy senki sem volt odafenn. Előttünk füst gomolygott. - Gyertek. - mondta Mulan halkan. Mary-Margaretre néztem, és láttam ugyanazt a tekintetében mint amire én gondoltam. Valami nem stimmel. követtük Mulant. 
- Úristen! - nem tudtam mást mondani. Mindenfelé holttestek hevertek. Szaporábban kezdett verni a szívem. Azt hittem a mese világban minden tündérpor és hasonlók, de ez... ez túlmutat mindenen. Eddig nem vettem komolyan, de amióta láttam azt az ogrét, és most ez... nem tudom mit gondoljak. 
- Ez lehetetlen. A menedék rejtve volt, hogy találhattak rá az ogrék? - nyugtalankodott Mulan.
- Ez nem az ogrék műve. - mondta Mary-Margaret szemügyre véve az egyik halottat. 
- Tessék? - Mulan hangja csattanó volt, azonnali magyarázatot követelt.
- Cora tette. - jelentette ki Mary-Margaret. - Nézzétek. Kitépték a szívüket, ez Cora gonosz varázslata. Meg kell állítanunk! 
- Már késő. Megölte őket, mindenkit. - Mulan hangjában ezúttal szánakozás és lemondás hallatszott.
- Ha megállítjuk legalább másokat nem bánt! - az örök reménykedő hős, Mary-Margaret. Nem hinném, hogy szembe tudnánk szállni egy olyan emberrel, aki egy falunyi embert megölt. Hirtelen mozgásra lettem figyelmes a szemem sarkából. Azonnal odanéztem. Egy kéz volt az, valami deszka alól nyúlt elő.
- Hé, nézzétek! - szóltam a többieknek. Ők is rögtön felém fordultak.
- Valaki beszorult! - Aurora már oda is ugrott, hogy segítsen. - Még él! 
- Segítsetek... - elhalt nyöszörgés hallatszott. Egy férfi volt az a törmelék alatt. Rongyos ruhákat viselt, amint kihúztuk. Fekete bozontos haja, kék szeme volt. A kezét az arca elé tartotta védekezően.
- Ne félj, mi nem bántunk! - mosolygott rá Mary-Margaret. A férfi leengedte a kezét és körülnézett.

Alig hiszem el, hogy annak a sarlatán nőszemélynek a játékszere lettem, de nincs más választásom, ha végre rábukkanhatok a Krokodil nyomára. Jelenleg egy kupac holttest és törmelék alatt fekszem és a legutolsó dolog amire gondolni akarok, hogy hogyan süllyedtem idáig. Viszont a terv jónak tűnik, és mindent megteszek, hogy a kampóm végre annak a nyomorultnak a szívébe mélyedjen. Léptek zaját hallom, majd kétségbeesett szavakat. Megérkeztek... Kinyújtom a kezem, hogy észrevegyenek, hősiesen azonnal a segítségemre sietnek, milyen kedves...
- Segítsetek! - nyöszörgök, a kis játék szórakoztatóbb, mint hittem.
-  Ne félj, mi nem bántunk! - szól az egyikük, rövid fekete hajjal, íjjal a kezében, nyilakkal a hátán, miután kiszabadítottak. Rajta kívül, még három nő vesz körül, micsoda fölény... Jól láthatóan egy nebáncsvirág királykisasszony, és egy harcos nő, talpig páncélban. Az utolsót viszont nem tudom hova tenni. Hosszú, hullámos, aranyszőke fürtök, bordó bőrkabát, és csillogó szemek. Aggódva tekintenek rám, ahogy végigméri a sebesült testem, és rongyos ruháim. Mégis kicsoda ő?
- Köszönöm. - hálálkodok. - köszönöm. - ismétlem újra. A Lehető legelárvultabb, megviselt ábrázatomat öltöm fel nekik. A terv immár hivatalosan is kezdetét vette.

Emma:
Felállítottunk egy felborult asztalt és odaültettük. Mulanhoz fordultam, a halkan kérdeztem:
- Ismered?
- Láttam már. Kovács. Pár hónapja érkezett, azt mondja egy ogre támadásban vesztette el a kezét. 
Nekem ez nem tetszett.
- Miért hagyott Cora túlélőt? Ez fura, semmi értelme. - a férfit figyeltem az asztalnál. Idegesnek tűnt. Talán csak sokkot kapott, de az is lehet, hogy valami más miatt. Valami nem stimmelt vele. 
- Szerinted hazudik? - kérdezte Mulan.- Cora már egyszer átvert minket, nem szeretném, ha újra megtenné. 
Nem tudtam mit feleljek. Vizet töltöttem és odaadtam a férfinek.
- Tessék. - Aurorának is adtam egy pohárral. Figyelni kezdtem a férfit.

- Nagyon kedvesek vagytok hozzám. - vigyorgok bájologva, hogy minél élőbb a szívükbe lopjam magam, kifejezetten a csinos szőkének a szívébe, bár ahogy elnézem, sajnos ő a leginkább távolságtartó és gyanakvó.
- Úgy látszik a szerencse mégis a kegyeibe fogadott.
- Mindenki halott, egyedül te menekültél meg, hogy lehetséges ez?
- Éjszaka támadt,egyetlen csapással lemészárolt mindenkiit, amikor elkezdte kitépni az emberek szívét elbújtam a holtestek alatt. Halottnak tettettem magam. A csel szerencsére sikerült. - mesélem, olyan elárvult hangon amennyire csak tudom, de a lánynak szeme se rebben.
-Mégse bátraké a szerencse. - jegyzi meg gúnyosan.
- Másképp nem élhettem volna túl. - mentegetőzöm. Villózó tekintetével mélyen az enyémbe néz és közelebb hajol, már már meglepődöm, mire készül, de aztán megszólal:
-Most elárulok egy apró titkot. Elég ügyesen felismerem, ha valaki megpróbál hazudni nekem. 
- Én igazat mondok. - minden szóval megpróbálom őt meggyőzni erről, hinnie kell nekem. Kedvesen elmosolyodik, majd a páncélos nő szólal meg:
- El kell mennünk innen. Lehet, hogy Cora még visszajön. - vonja le a helyes következtetést.
- És keresnünk kell egy másik kaput Storybrooke-ba. Csak öt percet tölthettem a férjemmel. Az unokámról nem is beszélve. - mondja a rövid fekete hajú nő, amin igencsak meglepődök.
- Neked van unokád? - bököm oda kuncogva.
- Hosszú történet. - válaszolja röviden.
- Ismerem a vidéket, vezethetlek titeket... - ajánlom fel, mire hirtelen a szőkeség kést ránt és a nyakamnak szegezi, milyen harcias...
- Nem vezetsz minket sehová, amíg meg nem mondod ki vagy! - mondja feldúlva. Lehet, hogy előtte tényleg nem titkolózhatok?